Szólnom kellett volna még a  rovásírással, ős-Buda kutatással, kitalált középkorral, egyiptomi szövegekkel, indián, kelta, etruszk rokonsággal foglakozókról is, de ezúttal csak ennyire futotta.    

Kedves Vadady Mari!

Szomorú vagyok, hogy nem a lényeggel foglalkozunk, s értékes időket rabolunk egymástól.

Miből gondolja, hogy az a rendes magyar beszéd, amit ma beszélünk? A mai magyar egy tizedére csökkentett, beszűkített, agyonnyomorított és eldagályosított nyelv. A régiek igen fennkölt, színes és tömör nyelvet beszéltek. Ennek már csak maradványait leljük némely tájakon.

Az előtte szóló nem személyeskedett, nem sértegetett, nem "alattam szóló"zott. Tartotta magát a Non qui, sed quid! (Nem ki, hanem mit!) mondáshoz, azaz nem Papp G-t, hanem a vélekedéseit, állításait minősítette.

Én nem láttam zsargont benne, s inkább jópofáskodásnak, tréfásnak éreztem, nem igazán ere- deti székelynek.)  Továbbá, nem létezik olyan illemszabály, hogy tájnyelven beszélni illetlenség. Mellesleg, a zsargon túlnyomó többségében a „tájnyelvekből”, azaz az eredeti magyarból merít és képez, ezért többnyire igen kifejező. (A zsargont sem tiltja a törvényt, már a TV-s közölködésben is egyre gyakrabban tapasztalhatni.)

Megjegyzem, nem kell személyes kapcsolat, hogy valakit bátyámnak vagy bácsinak szólítsunk. Először látott idegent is meg kell tisztelni, ha megszólítjuk.

Sajnos a hálós viták, a dolog természeténél fogva kevés lényeget tárgyalhatnak. Az egyes rövid vélemények feltételezik, hogy a másik is olvasta vagy ismeri a témát. (pl Pap G írásait)

Éppen ezért igen gyászos, ha ezen szűk kereteket is személyes vagdalkozásokkal töltjük.

A "nem őriztük együtt a libát" szólás nem régi, nem eredeti, s ennek megfelelően nem bölcs és nem is illendő mondás. Ez a XX. századi szubkultúra terméke és városi mondás, mellyel mellesleg lenézték a „libát őrzőket” (anélkül, hogy ismerték volna; helyette inkább földbe taposták őket) [Ehhez ajánlom szives figyelmébe pl a Föld (II. részét) és Marhajó c. írásokat.]

A világ elkutyulódásának más okai vannak, azonban ez egy hosszabb mise.

Bródít példaként emlegettem, s nem példaképként.

Foglalkozzunk inkább Hunyadi csatáival, a nyelvvel vagy pl. gyüjtsük és tegyük közzé a régi népmű-vészet, háziipar csodaszép dolgait és őseink hasonló régészeti emlékeit, ha már a hivatásos művészettörténészek erre fittyet hánynak és mással foglalkoznak. Amit most teszünk, nem vezet sehova.

Üdvözli,

Arató István

Kedves Alattam Szóló!

Kérlek add meg az alapvető tiszteletet annak akinek ez biztosan kijár! Pap Gábornak pedig biztosan kijár az hogy mezei netes hozzászólásban ne Pap Gabi bátyózzák (le). Bár közülünk való, de azért ő az egyik fő alakja azoknak akiknek köszönhetően mi most a magyarság eredetéről beszégethetünk többek között itt is. Vehetjük úgy is, hogy ő egy mester, akinek több jár ennél. (A köz előtt még akkor is, ha tényleg hátbaveregetős viszonyban vagy vele.)

Tisztelettel:

Vadady Mari